November utolsó két napján a 9 partner 25 oktatója és vezetője találkozott és kezdték meg az érdemi munkát a Capacity Building in VET projektben. Az „all partner meeting” célja, hogy a résztvevők azonosan gondolkodjanak a projekt során alkalmazott modellről, annak gyakorlati haszálatáról és hogy a modell első lépését megtegyék.

Action Learning Modell – a Capacity Building folyamatában alkalmazott tudás-, képesség-, folyamat fejlesztéshez használt modell

A „Capacity Building” (kapacitásfejlesztés) definíció szerint azoknak az intézményi és /vagy az ott dolgozói személyes képességeknek, kompetenciáknak, a szervezeti adottságoknak, erősségeknek, folyamatoknak és feltételeknek, valamint az egyéni tudásnak és értékeknek a fejlesztését és megerősítését jelenti, amelyekre a szervezeteknek – és most koncentráljunk a szakképzési intézményekre – és az ott oktatóknak és tanulóknak szükségük van ahhoz, hogy a jelenlegi környezetben képesek legyenek tartósan fennmaradni, alkalmazkodni és fejlődni. Ennek alapvető eleme a változni akarás és tudás képessége, illetve a folyamatos tanulás igénye és megvalósítása.

Mi is történt projekt első „all partner” tudásmegosztó indító meetingjén?

MIvel a modell egyik kritikus eleme az egymástól tanulás és a tudásmagosztás, kialakítottuk azt a légkört és szakmai csapatszellemet, amely segítségével

ez a tudásmegosztás és nyitottság mások tudására a projekt teljes idején fenntartható.

Ezek után került sor a modell értelmezésére és első két lépésének a kipróbálására. A folyamatot a Taskforce szakértői a helyszínen támogatták.

Első lépésként minden partner megvizsgálta a saját intézményünk küldetését, stratégiai céljait, kapcsolódó szervezeti értékeit és a jelenlegi működéshez szükséges oktatói és tanulói kompetenciákat. A résztvevők megértették, hogy mennyire fontos, hogy a kapacitásfejlesztésnek mindenképpen illeszkedni kell az iskola jelenlegi értékrendjébe. Ezt követően minden partner meghatározta leadership for learning” szellemében azt, hogy mit szeretne elérni, min szeretne változtatni a tanulók tanulási eredményességének és jövőbeni sikereinek az abszolút középpontba állításával.

Második lépésként „DNS” iskolai szervezeti kultúra és kompetencia modell elemeiből minden partner kiválasztotta és értelmezte azt a saját értékeit és erősségeit figyelembe vevő, az első lépésben meghatározott küldetéshez és pedagógiai stratégiai célokhoz illeszkedő és azt támogató  1-1 “érték elemet” – brick stone amelyet a tanulók érdekeit középpontbaa állítva fejleszteni szeretne a projekt során.

Ezek után a partnerek megosztották egymással az ezzel kapcsolatos gondolataikat és inspirálták egymás gondolkodását a szervezeti értékek fejlesztésével, és a „DNS” modell alkalmazásával kapcsolatban.

A találkozó eredményeként mindenk elegendő tudással és támogatással rendelkezett a modell további lépéseinek önálló elvégzéséhez.

   

 

Szervezeti értékek „DNS” modellje

.

 

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .