Már megszokott csapatként dolgoztunk együtt a másik három intézmény képviselőivel. Érdekes részleteket tudtunk meg a dán szakképzés, és a Roskilde Tekniske Skole gyakorlatáról. Talán a legérdekesebb az volt, hogy mielőtt a tanulók ténylegesen megkezdenék a tanulmányaikat, minden kötelezettség nélkül egy éves „ízelítőt” kapnak az általuk választott és az iskola által oktatott szakmákból annak érdekében hogy megfelelő döntést tudjanak hozni arról, hogy ténylegesen mit szeretnének tanulni. Ezzel a jövőbeni tanulmányi idejük teljes tartamára megalapozzák a tanulói elkötelezettséget az intézmény és a szakma iránt.

A másik kifejezetten érdekes és fontos dolog, amit a dán kollégáktől megismerhettünk, az a Boss Ladies program volt. Ez a program 2018 óta működik és célja, hogy jobb feltételeket teremtsen a nők számára a műszaki szakképzési programokban való részvételben, és hogy minél többen jelentkezzenek ezekre a szakképzési programokra. Az országos Boss Ladies projekt 2018 óta már egy 500 fiatal női mesteremberből álló ambassador-csapatot hozott létre, akik tanácsot, útmutatást és támogatást nyújtabak a műszaki szakképzésben tanuló fiatal nők számára. Ennek a programnak az egyik szakképző iskolája a házigazdánk.

A job shadowing során abba is betekintést nyerhettünk, hogy miként folynak az egyes szakmai, illetve közismereti tantárgyak oktatása.

 

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.