avagy a KIDS INSPIRING KIDS IN STEAM első hivatalos találkozója

Nemzetközi projektben vesznek részt az MDOE szakértői és oktatói. 2016. november 16-án az ELTE T@T Kuckójában gyűlt össze először négy magyarországi gimnáziumból néhány tucat lelkes diák azért, hogy megismerhessék a KIKS – KIDS INSPIRING KIDS IN STEAM projektet. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy az itt elhangzottak alapján ezek a fiatalok kedvet kapjanak a csatlakozáshoz.

 Először egy kötetlen kedvcsináló beszélgetés keretében Koren Balázs, a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület egyik alapítója – maga is gyakorló pedagógus – mutatta be a KIKS projektet, majd a megjelent diákok maguk is lehetőséget kaptak arra, hogy hozzátegyék saját ötleteiket, gondolataikat az elhangzottakhoz. Nem is akárhogyan! A vendéglátó ELTE T@T kuckójának videó falát, egy open source szoftvert és a saját okos eszközeiket (mobiltelefon, tablet) használva „digitális brainstormingot” tartottak úgy, hogy az ötletek, javaslatok azonnal felkerültek a digitális táblára, a csapatok pedig a rendelkezésükre álló eszközökkel azonnal prezentálhatták ötleteiket.

 

És hogy már most belekóstolhassanak a nemzetközi légkörbe és gyakorolhassák angoltudásukat skype-on bekapcsolódott a rendezvénybe Dr Tony Houghton, a CCITE (Cambridge Centre for Innovation in Technological Education) egyik alapítója is, aki megosztotta saját tapasztalatait a témában.

 Nagy öröm számunkra és a rendezvény sikerét mutatja, hogy a megjelent diákokból összeállt csapatok munkáját a jövőben nyomon követhetjük a KIKS projekt magyar tagjaként!

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..