A Magyar Digitális Oktatásért Egyesület a TED X Danubia munkatársaival (TXD Impact Design) közösen ingyenesen meghirdeti a 2018 őszén induló rendhagyó osztályfőnöki óráit 100 középiskolai osztály számára. Az iskolák, a részvételi szándékukat 2018. szeptember 7-ig kell jelezzék az online jelentkezési lap kitöltésével.

A Rendhagyó osztályfőnöki órákra a 2018/19-es tanévben lezáruit a jelentkezés. 37 iskolából 76 osztály jelentkezett az újszerű programunkra. Az első konferencia óra 2018. október 4-én lesz Hálózatok és a blockchain technológia témájában, melyről természetesen beszámolunk majd!

Szakembereink közel 10 éves tapasztalattal rendelkeznek a TED „módszertan” alkalmazása területen. Rendhagyó osztályfőnöki óránkon keresztül szeretnénk 100 középiskolai osztály számára felajánlani, hogy az informatika segítségével az osztálytermekbe visszük a tematikus szakmai konferenciák és szimpóziumok világát, ahol tanulók az osztályfőnöki óra keretében online vehetnek részt, három, saját jövőjük szempontjából kiemelt témájú, nemzetközileg kiemelkedő szakmai konferencia egy-egy előadásán, egymás között megvitathatják az előadáson elhangzottakat, kifejthetik és az informatika segítségével megoszthatják a véleményüket a saját jövőjüket érintő kérdésekkel kapcsolatosan a konferencia résztvevőivel.

A rendhagyó órák első alkalommal a 2018/2019-es tanévben kerülnek megrendezésre. Egy-egy alkalommal egyszerre 100 középiskolai osztály tanulóinak részvételével a jövő szempontjából három kiemelt fontossággal bíró témájú szakmai konferencia egy-egy különleges, a kifejezetten fiatalok számára is befogadható módon prezentált előadásának online élő meghallgatása, előzetesen kialakított szempontok szerinti moderált megvitatása és a tanulók így kialakított véleményének a konferencia résztvevői és előadói számára történő azonnali visszacsatolása történik. Ezáltal a tanulók egyrészt korszerű ismereteket kaphatnak, másrészt felelős résztvevői lehetnek a saját jövőjük alakításának.

Éljenek a különleges lehetőséggel és jelentkezzenek a programra!

További részleteket a PÁRBESZÉD A JÖVŐDRŐL – RENDHAGYÓ OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRA TED ELŐADÓKKAL projekt aloldalunkon olvashatnak!